A névmások szerepe a szövegalkotásban.

A névmások a többi szónál közvetlenebb kapcsolatban vannak a valósággal, teljes jelentéstartalmukat csak az élő szövegben vagy egy adott beszédhelyzetben kapják meg.

A névmások szerepe:
–A névmás helyettesítheti a mondat, tagmondat egy korábban előfordult, vagy később említendő szavát, szószerkezetét, de összefoglalhatja egy mondat vagy akár egy egész bekezdés tartalmát is.
–Mondatrészi szerep: a névszókat, határozószókat mondatészi szerepükben is helyettesítik, ezért mindenféle mondatrész szerepét betölthetik (kivéve az igei állítmányt), de általában nem lehetnek szintagmák alaptagjai.
–Névmásítás: ismétlődő főnév névmással való helyettesítése. Tömörítés, jelentéssel nem bíró szóismétlés elkerülhető.
–Előre és visszautalások, szövegkohéziót teremtenek.

Alaktani viselkedésük:
–A névmások kaphatnak jeleket és ragokat, hiszen alaktani jellemzőikben meg kell egyezniük a helyettesített szóval.
–Képző csak kivételesen járulhat hozzájuk.

A névmások különböző szófajokra utalhatnak, ennek megfelelően:

Egyirányú névmások (csak főnévre irányulhatnak):
–Személyes névmás: külön jelentésárnyalat nélkül helyettesíthet főneveket. E–T/1–2. névmás a beszédhelyzetből, az E–T/3. a szövegösszefüggésből telik emg tartalommal. (Én, te, ő, mi, ti, ők; velem, melletted, hozzánk, nélküle)
–Visszaható névmással helyettesítjük a mondat tárgyát vagy határozóját, ha azonosak a mondat alanyával. (magam; magammal)
–Kölcsönös névmást használunk, ha két cselekvésnek kölcsönös egymásra irányulását fejezi ki a tárgy vagy a határozó (egymást, egymással).
–Birtokos névmás: nem egyetlen szóra, hanem két szó viszonyára utal: a birtokos és a birtok viszonyára. A birtok mandatbeli szerepében áll, megnevezi a birtokos személyét és számát, továbbá a birtok számát. (enyém, mienk, övék; enyéim, tieddel)

Többirányú névmások (főnevet, melléknevet és határozószót helyettesíthetnek):
–Mutató névmás kifejezhet azonosítást, nyomósítást, helyettesítő szerepében érintkezik a személyes névmással, ezért gyakran helyet is cserélhet vele. Utalószóként állhat a főmandatban, és ezzel előre- és visszautalhat arra mondatrészre, melyet tagmondattal fejeztünk ki. Minden alakjában megvan a közelre és távolra mutatás. (ez, ugyanez, ilyen, ekkora, ennyi, itt, akkor, így; ezt, ilyennél)
–Vonatkozó névmás kötöszóként bevezeti a tagmondatot, és egyúttal teljes értékű mondatrészi szerepe is van. (aki, ahová; amihez)
–Kérdő névmás mint a kiegészítendő kérdés kifejezőeszköze egy a kérdezőtől nem vagy nem jól ismert fogalomra utal. Mindig a mondat főhangsúlyos része. (ki, mi, mennyi, hol, mióta, hogyan; kit, melyikhez)
–Határozatlan névmások: olyan személyre, dologra, mennyiségre utal, amelyet nem tudunk vagy nem akarunk megnevezni.
–Határozatlan névmás. (bármi, akármilyen)
–Általános névmás. (mindenki, minden)
–Tagadó névmás. (semelyik, sehogyan)