Madách Imre: Az ember tragédiája helyszíneinek elemzése

A színek kiválasztása

A keretszínek mûfaji konvenciók, a történeti színek – bár kötõdnek világfordító eseményekhez – egyéb helyszínek és történések is elképzelhetõk lennének. Sõtér István felfogásában Madách nem történelmi leporellót akart elénk állítani, hanem a XIX. századi liberalizmus nagy eszméinek sorsát, alakulását és jövõjét akarta bemutatni, mely eszmék a nagy francia forradalom hármas jelszavában egyesülnek.
A történeti színek egymásutániságát, belsõ logikáját a hegeli dialektika határozza meg – e szerint:
X. szín: tézis, az eszme születése; Ádám rajong az új eszméért
(X+1). szín: az eszme megvalósulása, a realizáció eltorzítja az eszmét, Ádám kiábrándul az eszmébõl (antitézis)
(X+2). szín: Ádám menekül az új eszme elõl kiábrándultságában, a szín végén új eszme jelenik meg, melyért újra rajong Ádám

Az első három (keret)szín:

Az első három szín és a 15. a keretszínek. Az I. szín a bibliai teremtés befejező részét mutatja be. Gábriel főangyal az Eszmét dicsőíti, mely létrehozta az anyagot és tért; Mihály angyal az Erőt dicséri, ami mozgást vitt az anyagba, és megteremtette az időt; Rafael pedig, a Jóságért mond hozsannát, amelynek köszönhető, hogy testté lett az anyag, és öntudatra ébredt az ember.
Lucifer ekkor még főangyal, ellenszegülése miatt válik Sátánná. Ő nem hódol be az Úrnak, mert mint mondja a „ tagadás ősi szelleme” , kezdettől fogva létezik ő is, akár az Úr, hiszen minden eszme magába foglalja önnön tagadását. Boldogságnál a lehangolás, fénynél az árnyék, kétségnél a remény, vagyis minden pozitívum mellett ott van a negatív ellenpont is. Lucifer érvelései szerint a világ nem teleologikusan elrendezett egyedül csak az anyag létezik örökkévaló tulajdonságokkal. Az ember csupán Isten utánzója.
A II. színben megjelenik az első emberpár, akik teljes harmóniában élnek a természettel, és egymással. Lucifernek azonban sikerül találnia még egy lázadót maga mellé. Míg azonban Lucifer lázadásában rombolni kíván, addig Ádám azért lázad, mert önmagában is valami istenit érez. Lucifer szavainak hatására, szeretne saját lábára állni, választani jó és rossz között, saját sorsa irányítójává válni. Éva azzal érvel, hogy az Úr biztos olyanná alkotta őket, hogy „vétkes hajlam más felé ne vonjon”, ha pedig a bűn szintén tervében áll”, akkor nincs miért elítélje őket. Ádám nem várja meg, míg kiűzik, maga hagyja el az édent, mert „idegen már, s kietlen ez a hely”.
A III. színben már nincs meg a harmónia a természettel, Éva az, aki az elveszett édent megpróbálja visszavarázsolni. Az Éden-nosztalgia később is, Évával kapcsolatban kerül elő. Ádám szavai „önmagam levék énístenemmé”, vagyis kezébe veszi sorsa irányítását, a saját lábára áll.
Ádám azzal a hittel vág neki a történelemnek, hogy az ember és a világ végtelen értékek forrása, saját lábunkra állva ezeket megvalósíthatjuk. Lucifer pedig ezeket az értékeket akarja lerombolni, bebizonyítani Ádámnak, hogy létezés értéktelen, az anyag, a bűn, és a rossz mindenható. Ilyen előzmények után vágnak neki a történelemnek, a 11 álomjelenetnek.

Történeti színek

4. szín – Egyiptom:
A nyitó–uralkodó eszme és gyakorlat a “milliók egy miatt” elv. Ádám ebbõl ábrándul ki Éva szavaira, s az “egy milliók miatt” elv jegyében fölszabadítja a rabszolgákat.

5. szín – Athén:
A szabadság és egyenlõség eszme gyakorlata az athéni demokráciában. Madách a XIX. század felelõs liberális gondolkodóinak legfõbb dilemmáját veti fel, amennyiben a szabadság és egyenlõség kölcsönösen kioltja egymást, az egyenlõség nevében a tömegre ráruházott szabadság önmaga paródiájára változtatja a demokráciát, hiszen a tömeg a demagógok befolyása alá kerül, annak a véleményét szajkózza, aki utoljára szólt, vagy aki közvetlen érdekeit harsogja. Ellentétbe kerül az egyén és a tömeg is; az egy mindenkiért heroikus magatartásformája éppúgy terméketlen – mert megbukik a tömeg értetlenségén –, mint a mindenki egyért abszolutizmus.

6. szín – Róma:
Ádám kiábrándulva az eszme és megvalósulás tragikus ellentmondásából az élvezetek világába menekül. A hedonizmus azonban nem gondolati, hanem morális zsákutca. A boldogság, az eszmények világára Éva emlékezteti, felidézve a Paradicsomot. A morális tehetetlenségbõl, az eszméktõl való elfordulásból Péter apostol megjelenése lendíti ki. Az új eszme, a kereszténység által képviselt szeretet, illetve testvériség lenne hivatott arra, hogy föloldja és perspektívát adjon a szabadság és egyenlõség antitézisének.

7. szín – Konstantinápoly:
A kereszténység gyakorlata nem igazolja vissza Ádám lelkesedését. Dogmatikai viták takarják el a szeretet gyakorlatát. Madách példája az egy ‘i’ miatt történetileg már elõbb lejátszódott. A dogmává merevedett, vallási háborúkba torkolló keresztény vallás ellehetetleníti az egyéni boldogságot is. Az elõzõ szín végén megjelent keresztbõl a gyûlölet és meg nem értés jelképe lett.

8. szín – Prága I:
Ádám újra menekül, ezúttal a tudományok aszkézisébe. Kepler az ég titkait kutatja, közben a mindennapos megélhetés gondjaival küszködve horoszkópokat gyárt, hogy felesége anyagi igényeit kielégítse. A szín végén Ádám álomba merül.

9. szín – Párizs:
Az eddig megfigyelt és uralkodó eszmék együtt jelennek meg a forradalom jelszavában. Az ellentmondás azonban feloldhatatlannak látszik az eszmék között, a gyakorlat eltorzítja a legnemesebb ideákat is. A forradalmi terror fölfalja saját gyermekeit, éppúgy, mint az athéni demokrácia korában, önjelölt népvezérek csúfítják el a jelszót.

10. szín – Prága II:
A szín legfontosabb tanulságát a felütés hozza, mely értelmezi az álom az álomban történteket. Párizsra visszaemlékezve Ádám nem ábrándul ki, egyszerre látja az esemény “bûnét és erényét”. A hagyományos értelmezés szerint Madách hitet tesz ezzel a ’48-as forradalom mellett is, mégvalószínûbben a liberalizmus eszmerendszere mellett áll ki.

11. szín – London:
A jelen színe, a liberalizmus gyõzelme, pontosabban az eszmerendszerbõl a szabadságeszme realizációja, ahol majd minden külsõ vagy belsõ erõ és kényszer nélkül “majd az élet korlátozza önmagát”. A szabadverseny világa ez, a küzdelem a létért elv megvalósulása, ahol egyetlen értékmérõ a pénz, amelyen nemcsak árut, hanem eszmét és érzelmet is lehet vásárolni. A Madách által ábrázolt világ a technokrácia és indusztria világa, a második világ, mely elszakadt az erkölcsi törvények világától. A tragikus felismerés, hogy az élet önmagában képtelen szabályozni önmagát, a szabadság korlátok nélkül önmagát számolja fel, s vezet el az élet értelmetlenségének felismeréséhez. Ezt jelzi emblematikusan és jelképesen a szín végén a haláltánc. Csak egyedül Éva az, aki túllép a síron, hiszen õ ellentmondásos nõi mivoltában is a költészet és az ifjúság jelképe.

12. szín – Falanszter:
Ha a végtelenné tágított társadalmi szabadság nem volt képes korlátozni az életet, jogos igény merül fel, hogy az ésszerûség és a ráció szabja meg a határokat. Az utópia, a tökéletes világ, a teremtés korrekciója logikusan nõ ki a liberalizmus eszmerendszerébõl, feloldhatatlannak tûnõ ellentmondásaiból. Madách elsõsorban Fourier utópiáját jeleníti meg, aholis a ráció irányítja az életet. A józan ész uralma azonban szükségszerûen leszûkíti és elszürkíti a sokszínû és gazdag életet, kizárja belõle mindazt, ami a ráción innen vagy túl van: a mûvészetet, az érzelmeket, az emberi vonzalmat. A rend nevében föladott szabadság leveszi ugyan az ember válláról az egyéni döntés és felelõsség terhét, de meg is fosztja mindattól, ami emberivé teszi az életet. Éppúgy a haszonelvûség uralkodik, mint a londoni színben, de most nem individuális szinten, hanem egy központi akaratnak alárendelve.

13. szín – Az ûr:
A különbözõ megvalósult és lehetséges társadalmi formációkból kiábrándulva Ádám az emberi szabadság, szabad akarat végsõ bizonyítékát keresve ki akar szakadni a földi világból. A probléma antropológiai szinten vetõdik fel, hiszen a test kiszakadása egyúttal annak pusztulását is magával hozza, és Ádám számára annak felismerését, hogy az emberi szabadságnak nem csupán társadalmi, hanem természeti határai is vannak; s a természeti determináltság ugyanakkor meg is védi Ádámot a pusztulástól. A Föld Szellem szavára Ádámban elõször vetõdik fel a cél és küzdelem kettõsségének problémája, melyben Ádám – elõlegezve a 15. szín tanulságát – a küzdelem fontosságát hirdeti.

14. szín – Hóval, jéggel borított, hegyes, fátlan világ:
Ember és természet viszonyát ábrázolja Madách, az elsõ és második világ küzdelmének végeredményét, a természet gyõzelmét az ember felett. Az ember elveszti emberarcát, küzdelme inkább a megélhetésért folyik, a darwini–spenceri küzdelem a létért elv ember és természet viszonyában jelentkezik, elõrevetítve az ember vereségét, hiszen “sok az eszkimó és kevés a fóka”, “homo homini lupus”.
A XIX. századi természettudományos és filozófiai eszmék hatása és jelentkezése a tragédiában