Antigoné, Antigoné szerkezete, fő konfliktusok, szereplők jellemzése
Antigoné
3-as egység: Egy színhely van – más színhelyekről csak mesélnek -, a mű egy nap alatt játszódik le – a múltra a párbeszédekben utalnak – és egy eseményről szól.
A cselekmény egy szálon fut. A kardal is fontos a műben, kettős szerepe van: elválaszt és összeköt. A sorsnak is nagyon fontos szerepe van: az emberi sorsot az istenek szabják ki, és a sors meghatározza az emberi életet.
Témája
Az Antigoné című mű a thébai mondakör egyik eleme.
Két értékrend összeütközéséről szól. A konfliktus Eteoklész és Polüneikész halála miatt kezdődik. Eteoklész és Polüneikész Oidipusz király fiai, akik egymás ellen harcoltak és egymás keze által haltak meg. Polüneikész volt az, aki a hazája ellen harcolt, ezért Kreón megtiltotta, hogy eltemessék, de Antigoné a király parancsa ellenére eltemeti testvérét.
Ahhoz hogy megértsük az Antigoné-t, ismernünk kell Oidipusz király történetét, a thébai mondakört.
Szereplők
• Antigoné (Haimón menyasszonya)
• Iszméné (Antigoné testvére)
• Kreón (a király)
• Haimón (Kreón fia, Antigoné vőlegénye)
• Teiresziász (vak jós)
• Euridiké (Kreón felesége)
• őr
• szolga
• thébai vének kara
emlegetik: • Eteoklész (védte a várost)
• Polüneikész (vársora támadt)
• Oidipusz
+ thébai mondakör szereplői
Szerkezete:
1. Expozíció, alapszituáció
Antigoné és Iszméné testvérei meghalnak. Két törvény áll egymással szemben: az istenek ősi, íratlan törvénye – a halottat mindenképp el kell temetni – és a királyi törvény. Kreón parancsa
az, hogy Polüneikészt tilos eltemetni. Antigoné a király parancsa ellenére el akarja temetni testvérét, de Iszméné Kreón törvénye mellett áll, de Antigoné hajthatatlan.
2. Bonyodalom
Antigoné mégis eltemeti a halott testvérét. Kreón lelkében felerősödnek az indulatok, amiért megszegték a törvényeit, ezzel együtt megsértették a hiúságát és a büszkeségét, ezért a belső harc bosszúra sarkallja. Ekkor még azt hiszi, hogy egy merész férfi a bűnös, de később Antigoné lelepleződik.
3. Válság, cselekmény kibontakozása
Több késleltető elemmel.
Antigonét Kreón elé viszik. A két főszereplő érvei összecsapnak, Antigoné mégis büszkén vállalja a tettét. Iszméné bűnrészességet akar vállalni, de Antigoné ezt nem engedi. Eközben
megjelenik Haimón, Kreón fia, Antigoné vőlegénye, aki érvekkel próbálja apját, hogy hagyjon fel őrült tervével, hiszen a város nemhogy elítéli, de dicsőíti Antigonét az istenes tettéért. Kreón viszont egyre önzőbbé válik, érvei csupán személyes jellegűek. Antigonét sziklabörtönbe záratja.
4. Sorsfordulat, tetőpont
Megjelenik a vak jós, Teiresziász, és kéri Kreónt, hogy tegye jóvá tévedését, ne makacskodjon tovább, de Kreón összeesküvésre gyanakszik, nem hallgat a jósra, sőt durván sértegetni kezdi. A vitában a vérig sértett jós megvetéssel fordul el a királytól, de előtte elmondja baljós szavait, miszerint Kreón a halottakért váltságul a fiával fog fizetni, és a házát hamarosan férfiak és nők sírása tölti be. Kreón e szavak hatására összetörik, bizonytalan lesz, és kétségbeesve kér tanácsot a karvezetőtől, aki gyors cselekvésre ösztönzi. Azt tanácsolja neki, hogy engedje szabadon Antigonét és temesse el Polüneikészt. Kreón visszavonja korábbi parancsait és megkísérli visszafordítani a helyzetet.
5. Végkifejlet, katasztrófa
Bár Kreón felismeri hibáit és megbánja tetteit, a helyzetet már nem tudja visszafordítani, minden késő. Antigoné, Haimón és Euridiké öngyilkos lesz. Kreónt az istenek élettel büntetik,
bár ő a saját halálát kívánja. Teljesen összeomlik és hatalmas bűntudata lesz, de összeomlása nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés.
Fő konfliktusok
Antigoné ↔ Kreón
A fő konfliktus, vagyis az alapkonfliktus Antigoné és Kreón között van.
Két értékrend összeütközése teremti a konfliktust. Kreón szerint Polüneikész hazaáruló, és mivel úgy gondolja, hogy övé minden hatalom, megtiltja, hogy eltemessék. Szerinte Eteoklész tisztességet érdemel, de Polüneikészt ellenségnek tekinti. „A jónak rossznak egy a jussa nem lehet.” Antigoné szerint viszont az isteni törvényt még a király sem változtathatja meg, így a végső tisztelet mindenkinek kijár. Szerinte testvért eltemetni szégyen nem lehet, ezért büszkén vállalja tettét. „Az én vezérem a szeretet, s nem a gyűlölet.”
Antigoné ↔ Iszméné
Antigoné és Iszméné között is konfliktus keletkezik, hiszen Iszméné inkább Kreón mellett áll, fejet hajt a zsarnok előtt, bár nem ért egyet vele. Iszméné félti a saját bőrét, és Antigonét is próbálja lebeszélni arról, hogy a király parancsát megszegje. Antigoné viszont hajthatatlan, Iszménére nem hallgat, és haragszik is rá egy kicsit, amiért ő nem akar kiállni Polüneikész mellett.
Kisebb konfliktusok: – Haimón ↔ Kreón
– Teiresziász ↔ Kreón
– Iszméné ↔ Kreón
Néhány szereplő jellemzése
Antigoné: Antigoné egy fiatal királylány. Pozitív személyiség. CSaládszerető, fontosak számára a szokások, a hagyományok. Érzékeny, érzelmekkel teli ember. Egy határozott, magabiztos lány, aki tulajdonképp túl makacs, megrendíthetetlen, de bátran vállalja tetteinek következményeit. Ő az egyetlen, aki a lelkiismeret parancsát életénél is drágábbnak tartja. A halált értelmetlennek tekinti, nem tartja dicsőségesnek. Ragaszkodik az élethez, nagy az életszeretete. Utolsó kívánsága, hogy ítélői is ítéltessenek igazságosan.
Kreón: Kreón célja, hogy a város békéjét helyre állítsa és fenntartsa. Zsarnokként viselkedik, nem hallgat senkire, nem befolyásolható. Semmi nem tudja döntését befolyásolni, tévedhetetlennek érzi magát. Kreón ítélete nem igazságos, mégis túl makacs, hajthatatlan, határozott. A tragédia végén saját bűnei miatt omlik össze.
Iszméné: Iszméné óvatos, törvénytisztelő lány. Nem meri kimondani, amit érez, amit gondol. Fejet hajt a zsarnok előtt, bár nem ért egyet vele. Nem segíti testvérét, Antigonét Polüneikész eltemetésében, de mikor Antigonét vádolják, ő bűnrészességet akar vállalni és ez valamelyest a családszeretetére, és becsületességére vall.
Haimón: Haimón bölcs, okos érvekkel próbálja apját meggyőzni, hogy lássa be hibáit, bár ezzel szembeszáll apjával, szembeszáll a kor értékrendjével. Nem tiszteli a kort, a tekintélyt.
Inkább Antigonét, a szerelmét választja, ő mindennél fontosabb neki.
Teiresziász: Teiresziász kívülálló, így tárgyilagosan tud ítélni. Bár vak, ő lát a „legtisztábban”, a külsőségek, érzelmek nem befolyásolják. Biztos az érveiben, semmi nem rendíti meg, a teljes tudás birtokában van.
Kar: Az agg thébaiak kara.
Ők a legváltozóbbak, kezdetben dicsőítik Kreónt, majd megpróbálják befolyásolni, végül elmarasztalják.
A megoldás
Igazi megoldás tulajdonképpen nincs, hiszen Antigoné, Haimón és Euridiké meghal. Mégis végül Antigoné embersége győz, a gőgös zsarnok pedig megbukik. Kreón felismerte hibáit, de már késő, már nem tud semmit visszaváltoztatni, teljesen összeomlik, de büntetése jogos. A bűnös sem menekült meg büntetésétől és ez így igazságos.


Hozzászólások (57)
uristen, nagyon jó ez az oldal, köszönöm, sokat segített:)
Nagyon jól jött ..:)
örülök h megtaláltam ezt az oldalt sokat segített…:)
Életet mentett. Ha ez nincs egy gyönyörű fogalmazás karóval lettem volna gazdagabb :’)))
Ez nagyon jól jött!:)
nagyon jóó oldal,
D
enélkül nem tudtam volna megírni a fogalmazást
köszi szépen ez az oldi életmentö voltXD
THX ez jól jött xD
Ez nagyon jól jött , amúgy kínai volt nekem ez az Antigoné és holnap írok belőle. megmenekültem
Sziasztok. Tudnátok nekem segíteni? Antigóné melletti érvelést kell írnom, írnátok pár érvet mellette? Én is tudok párat, de együtt hátha többre megyünk.
Hát ez nagyon jól jött igazából lusta voltam elolvasni köszönöm
tényleg nagyon jó az oldal igy tudok rendesen tanulni!
Ez életmentő volt
Ma 3oldalas házidogát kell beadni róla és ez sokat segített 
nekem iszméné szemével kell leírni segítsetek valamit
Sziasztok!:)
Gyors segítségre lenne szükségem!
Nincs valakinek,akármilyen információja Euridikéről?
Nagyon fontos lenne!
Előre is köszönöm:)
Tényleg nagzon jó oldal

Holnap ebböl felelek és nem tudok semmit
Nagyon jó oldal
köszönöm a segitséget
miben haltak meg Antigoné tesókái ??
(L)
ha vki tud segíteni, azt megköszönném..
Iszméné él és virul

Eteoklész és Polüneikész pedig az egymás elleni harcban egymás keze álltal haltak meg
megölték egymást:)
Köszi,ez életet mentett!
Én meg holnap írok belőle :S:S
Én is két oldalas esszét írok belőle csak én kedden
Nekem is köszi szépen mert én is írok belőle pénteken
Köszi szépen, hogy felraktátok, mert ebből írok Pénteken egy darab 2 oldalas esszét, mégegyszer kössz
Köszönöm szépen erre volt szükségem hogy egy tökéletes puskát írjak:)
Köszönöm szépen. Sokat segített.
Köszi nagy segitség volt,mert teljesen kiment a fejemből hogy el kéne olvasni és igy korán reggel még gyorsan eltudtam olvasni és ez nem kis segitség a doga elött!
Sziasztok! Nekem az Oidipusz kirány “története” kéne röviden leírva hogy mi is a tartalma… remélem h nem nagy kérés:S:)
Előre is Köszi:):)
Sziasztok! Nagyon köszönöm az egész szerkezetet, nagyon sokat segített! E nélkül asszem házim se lett volna o.O mégegyszer köszi*-*
szijasztok.vki segitsen holnap 2orás esszét irunk és nem tuidok semmit:(
sziasztok segííttseteklégyszives még ma!!!!!!!!!!!! az iszméné jellemzése!!!
Nagyon jó kis segítség, tömör lényegre törő. Köszöntem
Nagyon jó ez az oldal. Az igazi tartalmat adja vissza, a lényeget. Megtaláltam amit kerestem!
ANTIGONÉRÓL TÖBB JELLEMZÉS KÉNE LÉGYSZI HOLNAPRA KELL….MEGKÖSZÖNNÉM….
Nagyon franko ez az oldal.
köszi a segitséget
hello!! sztem nagyon zsír ez az oldal!:d
Kéne egy kis segítség srácok! Mivel lehet bizonyítani, hogy Antigoné “bűnös”? Nagyon megköszönném!
Szerintem ez egy jó oldal, minden itt van ami kell. Mi nemsokára írunk egy témazárót ebből, és mindent megtudok innen..Köszi szépen!!!
Ti műveletlenek!!!(..pff méghogy írd már meg nekem Antigoné és iszméné összehasonlítását.. írd már meg nekem Antigionét…) Az nem jut eszébe senkinek , hogy azt a nyomorék 30 oldalt elovassa könyvbe.. pff .. Ez az általános műveltség alapja Ti ostobák!!
nóri ha nemtetszik valami akkor húzz innen!
én egy műszaki suliba járok gépészetre és nem vagyok műveletlen se bunkó(csak ha kell) és nem értem mit kötöszködsz csakmert valaki nem akarja ezt a szaros irodalmat megtanulni.Nem ettől függ ki leszel, lehet én egy buzi gépész leszek vagy egy sima technikus attól még nem vagyok kevesebb a te műveltségettől stréber kurva!!!
Osztom a fenti véleményt! Egy gépész kolléga
Teszem fel a kérdést kedves Nóri, ha te elolvastad az Antigonét, ami nem is létezik 30oldalas kiadásban, mit keresel itt? Nyilván nem mindenkit érdekel az irodalom és próbálja megúszni a dolgot… Lefogadom hogy a fizika vagy matematika tudásodban mi is találnánk kivetni valót. Én gépészmérnöknek megyek tovább és irodalom órán is a fizika érettségimre készülök, amit a magyar tanárom megért és segít a magyarhoz kapcsolódó dolgokkal amit csak meg kell tanulnom, meg kicsit utána kell járnom. A tanárok is megértik az eltérő orientációt, és engem személy szerint támogatnak. Nincs olyan ember aki mindent tud, és ha mi a reáltárgyak felé orientálódtunk ne a humán felé akkor igen is szükségünk van kiegészítésre, magyarázatra, segítségre. Ha te segítéget kérsz valakitől mert nem tudsz valamit kiszámolni, vagy épp nem tudod a fizika anyagot, joggal mondhatják azt hogy húú miért nem tudod kiszámolni??? Ha meg annyira okos vagy hogy az összes érettségi tárgyból kitűnő vagy akkor gratulálok neked, de biztos vagyok benne hogy te is értél már segítséget másoktól… Az hogy mi utánanézünk nem az ostobaságot tükrözi, ellenben a Te viselkedéseddel. Szerintem nyilvánosan egy művelt ember (ahogy Te is fogalmaztál) nem viselkedik így mint Te!
Ahogy fogalmazol, nem arra utal, mintha műveletlen volnál, vagy ostoba. Válaszod, és reagálásod példaértékű, és majdhogynem irodalmi mű. Kollégád indulatai érthetőek, de ha kicsit több affinitása volna az irodalom terén, talán kreatívabban küldte volna el a leányt, illetve intelligensebben. A reakció érthető, a válasz azonban éppen olyan visszataszító, mint a minősítés, amit kicsiny monológja végén megenged magának. Bár ez már inkább érzelmi intelligencia kérdése, nem pedig az irodalomé… Ami egyébként fejleszti az EQ…
Sziasztok!Nekem Antigoné és Iszméne összehasonlítása lenne nagyon fontos!Ha valaki tudna segíteni azt nagyon megköszönném.1-2 oldalas kellene.Előre is köszönöm.
kössz szépen isszonyatosan sokat segítettetek. megmentettetek a haláltól és ezzel 5ös lett a tz-m!!!!!!!!!! kösssssssszzzziiiiii
kösz szépen sokat segített a kidolgozás:)
Kösz a segítséget
Sziasztok nekem kikéne holnapig olvasnom az Antigonét szerintetek ez elég vagy olvasam ki a könyvet?
Jó segítség!
köszi szépen ez nagy segitség volt
minden ittvan ami kell XD
Sziasztok nekem csütörtökre esszét kell írnom Antigoné-ról.Kérlek segítsetek!egy vázlat is jó lenne.jellemvonásáról és a konfliktus, bonyodalomról.Segítsetek 2oldalasnak kell lennie!!!!Előre köszönöm meghálálom!!!!
de nem olyan fontos..
Nekem Antigoné jellemzése kéne….
szia
nekem szereplőjellemzés kéne mégpedig hamiónról e-milben megirnád?köszi szépen
annyink van amit itt latsz, e-mailben amugy se kuldozgetunk semmit se….
szia!
tudnál nekem segiteni… kb 1 oldalas szöveget kéne irnom arrol, h -milyen érvekkel utasitja vissza kreón haimont… vagy
-haimon érveiröl…
elöre is köszi
emailben is megírtam, hogy jobban jársz ha elolvasod az antigonét….